Tornaszentandrás

Tornaszentandrás

Tornaszentandrás község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Edelényi kistérség északi részén, Miskolctól, a megyeszékhelytől 67, Sajószentpétertől 52, Edelénytől 30, Szendrőtől 25, Tornanádaskától 6, Komjátitól pedig mindössze 4 km-re található, közel ahhoz a helyhez, ahol a Bódva folyó átlépi a magyar-szlovák határt.
Tornaszentandrás falu - miként a környék többi települése - a tornai erdő ispánság megszerzésével jött létre a XII-XIII. század fordulóján. A régészeti feltárások szerint temploma is ekkor épült.
Nevét temploma védőszentjéről, Szent Andrásról kapta. A Torna előtag az egykori vármegye nevének emlékét őrzi.
A község a honfoglalás kori települések közé tartozik. E táj őskortól lakott hely volt bizonyítja ezt az Esztramos barlangjaiban megtalált őskori leletek.
A falu a tornai erdőispánsághoz tartozó királyi birtok volt. Az első okleveles említést 1283-ból ismerjük. IV. László király ekkor Vid fia Bengrének adományozta Szentandrás falut a környező falvakkal hasonlóan. A település a Bebek birtokok egyik központja volt. Egy 1388-as oklevél szerint itt lakott Bebek Detre nádor tiszttartója. 1410 körül került a Bebek család birtokába a szádvári vár, amely körül kialakították a szádvári uradalmat. Szentandrás falut is az uradalomhoz csatolták és ez által hosszú századokon át osztozott az uradalom sorsában. Az 1430-as összeírás Bebek nádor fiainak 20 portáját említi a faluban. A törökök pusztítása nem kerülte el ezt a települést sem. 1576-ban a török teljesen felégette a falut, a lakosok elpusztultak, vagy elmenekültek és a templom gazdátlanul, romosan állott több mint 150 évig. A török pusztítás nyomait őrzik a templom freskói, hiszen ekkor a freskókon ábrázolt szentek arcait a törökök teljesen tönkre tették. Az 1577-es években azt írták, hogy a Szádvárhoz tartozó "Szent András Kovácsi puszta faluhely". A gyér 17. századi adatokból kiderül, hogy teljesen nem pusztult el a falu, néhány házzal szerepel az 1605-ös, 1612-es, 1626-os összeírásban.

Szolgáltatások

Nefelejcs Vendégház

"„AHOL A TERMÉSZET MÉG ÉRINTETLEN”Modern hangulatos vendégházunkban kínálunk szálláshelyet, üdülési lehetőséget egész évben. A házban...

RelaxVár

„RelaxVár készen áll, csak Rád vár.” Tornaszentandrás település, ahol a RelaxVár található, a szlovák határhoz...

Hírek

Nincsenek hírek ezen a településen: Tornaszentandrás