Aggtelek

Itt van az ország egyik leghíresebb cseppkőbarlangjának, a Baradla-barlangnak néhány bejárata. Miskolctól mintegy 50 kilométerre északnyugatra fekszik, a szlovák határhoz közel; a legközelebbi települések dél felől Trizs (6 km), kelet felől Jósvafő (5 km). A legközelebbi város Szendrő (30 km).
A település főutcája a Borsodi-dombságon és az Aggteleki-karszton is végighúzódó 2603-as út; ebből ágazik ki, 28,500-as kilométerszelvénye közelében, északnyugatra a barlangrendszer főbejárata felé vezető 26 104-es út, amely e számozással az országhatárig, majd Szlovákiában 587-es számozással Kecső külterületén, majd Gömörhosszúszón, Pelsőcön és Csetneken át egészen a Rozsnyótól északnyugatra fekvő Alsósajó és Henckó településekig vezet. Az „Aggtelek” szó az „Ag” (Og) személynév és a „Telek” (a tatárjárás idején elnéptelenedett település) összetételével alakult ki; első írásos említése ebben a formában 1346-ból maradt fenn. Egy korábbi, 1295-ös iratban még „Novák” néven szerepelt (e szláv szó jelentése: „új telepes”). A terület az őskor óta lakott, itt kerültek elő az ún. bükki kultúra tárgyi leletei. A település már a honfoglalás idején benépesült, a tatárjárás után azonban hosszú évtizedekre lakatlan maradt. Az ősi település magva a mai harangtorony és templom környékén, ÉNY–DK irányban hosszan elnyúló dombtetőn alakult ki. A termőföld gyenge minősége miatt a falu gazdasági életének alapja a 2. század közepéig a hegyi állattenyésztés, a mészégetés és a szövő-fonó háziipar volt. Csokonai Vitéz Mihály barátja, Puky István és Ragályi Gedeon társaságában 1801. július 5-én látogatta meg a cseppkőbarlangot. Petőfi Sándor felvidéki utazása során, 1845. május 24-én járt itt, nevét bevéste a barlang falába. Élményeit az „Úti jegyzetek” című munkájában írta le.
1858-ban tűzvész pusztította el a települést: az iskola és egy lakóház kivételével leégett a falu minden háza. A templom falai állva maradtak, de az épület teljesen kiégett.
A második világháborúban az átvonuló szovjet csapatok dúlták fel a községet. Az 1950-es években a Borsodi szénmedence bányáinak megnyitása és Kazincbarcika nehéziparának felfejlesztése munkaalkalmakat és viszonylagos jólétet teremtett a környéken. A mezőgazdaságban maradt az egyéni gazdálkodás: kétszer is szerveztek ugyan termelőszövetkezetet, de az mindkétszer életképtelennek bizonyult. Természeti értékeinek köszönhetően a település ma turisztikailag kiemelt jelentőségű. Az UNESCO 1995. december 6-án az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjait, köztük a Baradla–Domica-barlangrendszert és a Béke-barlangot a világörökség részévé nyilvánította.